Az idő akkor szűnik meg létezni, amikor megbocsátottál.

Mindennek és mindenkinek.

Az időre csak eddig van szükség. Amikor megtörténik a teljes megbocsátás benned, akkor véget ér az álom, véget ér az érzékelés világa és megjelenik a való világ, amit már e megbocsátó és békés szemmel látsz.

Ezt nevezzük örökkévalóságnak. Az örök jelen pillanata, amelyben sem a múlt emlékei sem a jövő elképzelt képei nem zavarják meg a szent pillanatot. 

Visszaemlékszel Istenre. 

Innentől már a közvetlen kommunikáció, a kinyilatkoztatás lesz a kapcsolódás közted és Isten között, hiszen a kinyilatkoztatás Isten és a teremtett lények eredeti kommunikációs formáját tükrözi. 

A kinyilatkoztatás soha nem foglalható szavakba, mivel a kinyilatkoztatás nem más, mint a kimondhatatlan szeretet tapasztalása. Ennek az állapotnak tehát egy feltétele van. Ez pedig a teljes megbocsátás.

Bocsáss meg és megtudod ki vagy! Bocsáss meg és emlékezni fogsz! Bocsáss meg és szabad leszel!

"Hiszen ha az elme megbocsát önmagának, csak boldog képek és hangok juthatnak el hozzá. Mi mást érzékelhetne maga körül, mint biztonságot, szeretetet és örömöt? Az önmagának megbocsátott elme által látott világ a magával békében lévő elméből ered.Célja betöltése után a Szentléleknek többé már nincs szüksége az időre. Most már csak egyetlen pillanatig vár, hogy Isten megtegye az utolsó lépést, aztán örökre eltűnik az idő, és viszi magával az érzékelést is, hagyva, hogy az igazság végre önmaga lehessen. Ez a pillanat a mi célunk, mert ez rejti magában Isten emlékezetét. És ahogy a megbocsátást nyert világra tekintünk, Ő szól hozzánk, Ő jön el hozzánk, hogy hazavigyen bennünket, emlékeztetve megbocsátásunk által visszanyert Azonosságunkra." 

(A csodák tanítása)